Vecsésen született 1908-ban és itt is hunyt el 2002. február 4-én. Szieber Tamás és Kauremszki Anna harmadik gyermeke volt. Édesapja egy pesti vállalkozó cipész műhelyében dolgozott, de a három gyermek ellenére is elvitték az I. világháborúba. A szerb fronton esett fogságba, ahol a kiszenvedett foglyokat tömegsírba temették. Anyai nagyapja, id. Kauremszki Mátyás katonazenész karolta fel, akinek Vecsés zenei életében meghatározó szerepe volt, és őt is megtanította klarinéton játszani. A Blasmusik, a fúvószene aztán Moci bácsit egész életében elkísérte. Kitanulta a szabó mesterséget is, úgy tűnt rendben lesz az élete. Jól érzékelte, hogy a kisember csak szorgalommal és lemondással juthat előre, s ebből a két lányának, Rózának és Erzsébetnek, az unokáknak és dédunokáknak is jó példát adott.

Vejeivel, Gonda Sándorral és Dax Mártonnal, majd később unokavejével, Gecser Józseffel együtt méhészkedtek. A Zöldfa utcai portán is volt néhány méhcsalád, hogy elfoglalja magát a méhek megfigyelésével. A zene is ilyen fontos maradt a számára. Zenélt megannyi vecsési zenekarban, örömhöz és bánathoz, régi és új hatalom ünnepeihez, a lagzihoz és a gyászhoz is. A Vecsési Fúvószenekarban is gyakran fújta a klarinéttal a marsot, a polkát, a magyar indulókat. A vak tangóharmonikás Kővári (Kellner) Ádám zenekarával játszott a legtöbb lagziban, majd a temetéseknél közreműködő fúvószenekarban is. 1975-ben Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjében Kővári (Kellner) Ádámmal együtt játszották a film sváb esküvői zenéjét.

A vecsési zenekarokról, fellépéseikről készített, a helytörténet és a nemzetiségi kultúrtörténet szempontjából egyaránt értékes fotóit Frühwirth Mihály nemzetiségi helytörténész a Neue Zeitungban is megjelentette.  Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1996-ban, az újratelepítés 200. évfordulóján Köszönő oklevéllel ismerte el az idős klarinétos Vecsésért végzett munkáját, egy életen át tartó zenélését, értékmentését. Pedig de sok keserves időt élt meg: az apja korai elvesztését az I. világháborúban, a kommün randalírozását, az ország megcsonkítását, a II. világháborús frontok vecsési pusztításait, a malenkij robot és a kitelepítés szörnyű, lélekölő időszakát, a Vecsésre betelepített felvidéki magyarok és a svábok összeuszítottságát, a kisipar ellen indított hajszát, a beszolgáltatásokat és a békekölcsön-jegyzéseket, az 1956-os forradalmat, aztán az erőszakos téeszesítést. Eltemette az édesanyját, a feleségét, a testvérét, mégsem adta fel. Sőt 93 évesen is felült a Babettára és sietett a vejéhez az Erkel utcába, hogy segítsen neki a mézpergetésben.

Büszke volt arra, hogy az unokája, a felsőtelepi általános iskola megbecsült tanára lett. Azért mégis aggodalmaskodott, hogy ki veszi át a családban az unokák, dédunokák közül, és viszi tovább a zenélést és a méhészetet. Mókázott, tréfált a dédunokákkal, hátha kedvet kapnak a zenéhez, aztán nagy elégtétel volt számára, hogy a dédunoka Gecser Viktor a klarinétozást mesterszinten folytatta, és a párjával a méhészetben is megállják a helyüket.

2002. február elején szép csendben és mégis váratlanul hazatért Teremtőjéhez. Az ő emlékére is a régi német gyászéneket játszották a fúvószenekari társak a vecsési temetőben. Még alig hervadt el a virág a sírján és a lánya, Gonda Sándorné Szieber Róza is követte klarinétos édesapját és hazatért minden élők Urához.