Szlahóné Szilágyi Margit

szlahone szilagyi margit

Tanárnő

Tokalyi Gizella ápolónő és Szilágyi István vegyész gyermekeként Budapesten született 1937. április 20-án. Általános és középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte el, majd 1956-ban a Hajdúság székhelyén a Lórántfy Zsuzsanna Tanítóképző Intézetben a képesítő vizsga eredményeként tanítói oklevelet szerzett. 1982-ben színjátszó rendezői szakmai képzésben szerzett képesítést.

Tanítói életpályáját 1956-ban Nyírábrányban, az általános iskolában alsótagozatos tanítóként kezdte, majd 1963-ban Csévharasztra került, ahol előbb tanító, majd igazgatóhelyettes volt. 1967-ben települt le Vecsésen, ahol a 4. sz. Általános Iskolában az alsó tagozatos gyermekeket tanította. Megszállottan szerette a gyermekeket, akikkel tanítóként és kisdobos csapatvezetőként is sok közös élményt szereztek egymásnak. A Halmi telepi iskolában irodalmi színpadot, szavalóversenyeket, helyi és városi vetélkedőket, színház és múzeumlátogatásokat, kirándulásokat szervezett a gyermekeknek, akikkel helyi, járási és megyei szintű versenyen számos sikert is elért. A színjátszó szakköri gyerekeknek 28 mesejátékot tanított be, amelyeket vecsési és regionális rendezvényeken, versenyeken mutattak be és számos díjat hoztak a Halmi telep iskolájának.

Az ő ötleteként és irányításával valósult meg a Halmi-telepi iskolában az iskolamúzeum, ahol az egykori ellenőrző könyveket, iskolai dokumentumokat, úttörő és kisdobos relikviákat, bizonyítványokat, iskolai és csapatzászlókat, kitüntetéseket, osztály és ballagási képeket, tablókat és sok minden mást az egykori tanítványok mellett a szülők is szívesen látogatják.

Munkásságát 1988-ban Kiváló tanító, és 2007-ben Karácsony Sándor-díjjal ismerték el. 2010-ben ment nyugdíjba, de azután is tanította még a Halmi telepi gyermekeket, és jelenleg is segíti a színjátszókat és a szavalókat, s nagy kedvvel kezeli az iskolamúzeum gyarapodó gyűjteményét, amit kibővített a 40 tanév sikereit átfogó Tegnap iskolája c. feldolgozással.

Rátóczi Lászlóval kötött első házasságából egy lánya született, Csilla (1957), aki tanárnő, és van egy óvónő unokája és egy Zalán nevű dédunokája is. Szlahó József vecsési tanárral kötött második házasságából nem született gyermekük. Második férjét fiatalon elvesztette, akit súlyos, gyógyíthatatlan betegsége idején is hűséggel ápolt és gondozott.

Szabadidejében szívesen olvas, zenét hallgat, színházi előadásokat látogat és az iskolamúzeum gyűjteményét kezeli.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi