Palla Béla

kikicsodaprof2

Plébános

(Vecsés, Martinovics tér, jelenleg Erzsébet tér). A teológiát 1928-ban Hollandiában végezte. Vecsésen Fehér János plébános mellett kezdte pályáját, majd egy évig Újpesten volt káplán.

1937-ben visszatért Vecsésre. A felsőtelepi elemi iskolában, a polgári leányiskolában, az Andrássy-telepi iskolában hitoktató volt, és Radványi Béla esperes plébános mellett a felsőtelepi templom káplánja. 1940-ben az Andrássy-telepre nevezték ki plébánosnak és ezt a tisztségét 1941-1947-ig látta el. Megszervezte a római katolikus önképzőkört és a katolikus legényegylet helyi szervezetét. 1947-ben Örkénybe nevezték ki plébánosnak.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi