(2220 Vecsés, Dózsa Gy. út 35). A trianoni ország-csonkítás után az Andrássy telepen letelepedő erdélyi család gyermekeként 1927. április 6-án, Vecsésen született, és 2007. február 9-én a norvégiai Haltdalenben hunyt el. Elemi iskoláit az Andrássy telepen végezte.

1948. évi megszüntetéséig tagja volt a Szent Szaniszló Cserkészcsapatnak, s Vecsésen ’cserkész Marcinak’ becézték. Az elemi iskola után nem tanult tovább. Kispesti ipari üzemekben tapasztalta meg a munkásélet keserveit. A fonógyárban dolgozó, szegedi származású feleségét, Kiss Juliannát is Kispesten ismerte meg, akivel 1950-ben kötöttek házasságot. A szülők a háború alatt a Halmi telepi Szabadkai u. 36. szám alatt, a sportpálya mellett családi házat építettek. Márton 1951-től Vecsésen a Steinmetz TSZCS traktorosa és a sportegyesület szertárosa lett, s így a fiatal pár a sportpálya melletti, apró szertárosi lakásban lakhatott. 

1952-ben ott született meg Éva lányuk, és a család bizalommal tekintett a jövőbe. A kommunista diktatúra súlyos gazdasági és politikai hibái azonban az 1956-os forradalomhoz, az idegen megszálló csapatok elleni szabadságharchoz vezettek. Pesten dolgozó vecsésiek hozták a híreket, hogy ledöntötték a Sztálin szobrot, és az üzemek bejáratáról leverték a vörös csillagokat. Vecsésre egy kis késéssel érkezett a forradalom szele és Kiss István színjátszó csoportvezetővel egyeztetve a tszcs-ben és az állami gazdaságban dolgozó Fodor Márton, Liebe János, Károly József és Roik Sándor traktoros fiúk elhatározták, hogy ledöntik a Steinmetz szobrot. A rendőrök, köztük a repülőtér mellett a diktatúra által 1949-ben felállított Steinmetz szobornál felállított őrök, Szalai Béla rendőr és üllői váltótársa szolgálati fegyvereit az 1956. október 26-án megalakult Nemzetőrség parancsnoka, ifj. Szarka Géza utasítására a vecsési nemzetőrök október 26-án este begyűjtötték. Ez megkönnyítette a fiatalemberek helyzetét, akik másnap, október 27-én a Kiss István színjátszó vezetésével odaérkezett sokaság és a 4-es úton közlekedők szemeláttára, gépjármű segítségével ledöntötték a szobrot. A jelenlevő sokaság a Kossuth nótákat, a Klapka indulót énekelte és az ismert ’56-os jelszavakat kiabálta: Mars ki ruszki!, Aki magyar velünk tart! Ruszkik haza! Kiss István vezetésével Fodor Márton még a szobor megvilágítására szolgáló reflektorokat is lefeszítette és a Jókai Színpad tervezett megvilágításához a cserkészotthon padlásán rejtették el. A szobordöntés utáni napon Kiss István kérésére sok fiatal, köztük Fodor Márton is visszatért a ledöntött szoborhoz, és a szobor lábazatköveit - Kauremszky István kirendelt vecsési motoros nemzetőr felügyelete alatt – lebontották, és gondosan számozva az árokba rakták. Egy ifjúsági szobor talapzatát tervezte Kiss István belőle.

A forradalom azonban a szovjet túlerővel szemben elbukott. Vecsésen jól hallották a felsőpakonyi erdőből Budapestet ágyúzó orosz lövegek hangját, majd november 4. után láthatták a Budapest körül kialakuló szovjet tankgyűrű repülőtér melletti Hanek gyümölcsösben elhelyezett egységeit is. Tudták azt is, hogy az oroszok a magyar rendőrséggel Budapestről és környékéről sok forradalmárt a Szovjetunióba deportáltak, akiket majd csak nemzetközi tiltakozásra engedtek haza. Terjedtek a nem is megalapozatlan hírek arról, hogy a forradalmárokat Vecsés-Kertekalján, a legelő mellett vagonírozták be, s gyűjtik az adatokat a szobordöntő és csillagverő forradalmárokról is. A négy vecsési családapa: Fodor, Liebe, Roik és Károly érezte, hogy semmi jóra sem számíthatnak. November végén Fodor, Liebe és Károly titokban előkészítették a tszcs ponyvás teherautóját, amelyre távoli fuvarhoz érvényes menetlevelet szereztek. Káposztás hordókat raktak a platóra, és november 26-án hajnalban a tehergépkocsira egymás után felszálltak a családtagjaik is. Szerencsére a hó még nem esett, és az autó a tszcs sofőrjével elindult a még nyitott nyugati határ felé. Egy vecsési barát két postagalambját vitték magukkal a disszidálók, hogy a határ átlépéséről a szülőknek üzenhessenek. Az orosz katonákból és magyar rendőrökből álló járőrcsoportok többször igazoltatták őket a Dunántúlon, de a platón csak a káposztás hordókat látták, amely mögé és bele bújtak a családtagok. Győr és a határ között egy tanya mellett lerobbant az autójuk, de mielőtt a hó leesett volna, a tanyagazda barátja kalandos és nehéz úton, pocsolyákban és a latyakos szántásokon gázolva, több menekülő cipőjét a sárban elveszítve, az orosz katonák világító rakétáinak és géppuskasorozatainak veszélyei között átkísérte őket a határon. November 28-án érkeztek Ausztriába és a jó hírt tartalmazó üzenettel eleresztették a galambokat. Közülük egy megérkezett Vecsésre.

A negyedik szobordöntő társuk, Roik Sándor is disszidált a feleségével, Széchényi Katival, de ők más úton indultak el, és Kanadában telepedtek le. A vecsési családok három hétig voltak az ausztriai gyűjtőtáborban, amikor Norvégia magyar menekült családokat fogadott be. A Fodor, Liebe és Károly családok így kerültek az Osló melletti Mossba és Riggebe. Az oslói katolikusok segítségével hamar megismerték a helyi viszonyokat és munkát, lakást is kaptak. A Liebe és a Károly család - német származásukra hivatkozva - kérvényt írtak és 1963-ban Németországba költözhettek. Vecsésen még évekkel később is keresték a rendőrök a szobordöntő „cserkész Marcit”, s mivel Sárosi (Stiller) Márton is cserkész volt, és ő is disszidált, de anyja hívására hamar hazajött, a rendőrség a keresztnév azonosság miatt többször őt idézte be, de hiába. Fodor Márton erről mit sem tudott, hiszen a családjával Norvégiában maradt, kitanulta a hegesztő szakmát, és bekapcsolódott az oslói cserkészek életébe. 1962. november 7-én Mossban megszületett a második lányuk, Anna is.

A nyugati magyar cserkészek nyári táborozásain többször részt vett. Később a nagyobbik lánya is bekapcsolódott a cserkész-munkába és sok élménnyel, magyar szókinccsel gazdagodott. A hegesztő szakmával előbb Mossban, majd Stavangerben, a hajógyárban jól fizető munkát kapott. Hegesztő szakmai tudására és kézügyességére azonban felfigyeltek, és a norvég tengereken 1972-től létesített olajfúrótornyokhoz hívták dolgozni. Közben a Vecsésen született Éva lányuk tehetséges sportoló, súlylökésben és diszkoszvetésben Norvégia bajnoka lett. Nagyon büszke volt arra, hogy a lányai jól beszélik a magyar nyelvet, s a norvég mellett az angolt is. A magyar női kézilabda csapat norvégiai vendégjátéka idején a tolmácsolást Éva lánya végezte. Közben Nyugaton olyan felturbózott és megbízható hírek terjedtek a forradalom utáni megtorlásokról, hogy a félelem miatt egy ideig nem mertek hazajönni. 1967-ben kapták meg a norvég állampolgárságot és 1971-ben jöttek először haza a saját autójukkal. Éva lányuk aztán nyaranta a magyar nyelv gyakorlása érdekében hosszabb időt töltött Magyarországon, és a Budapesti Vasas atlétáihoz járt edzésekre. Aztán férjhez ment egy norvég fiúhoz és Oslótól 500 kilométernyire, északra, Haltdalenben egy tanya-farmot vettek, és jószágot neveltek, gazdálkodtak. Az 1980-as években a szülők is hozzájuk költöztek.

Vecsésen közben meghaltak Fodor Márton szülei, majd 1989-ben a fiútestvére is. A Varsói Szerződés felbomlása után merte elhatározni, hogy a feleségével nyugdíjasként, 1993-ban hazaköltöznek a szülői házba, amit felújítottak. 1995-ben Kőpataki Sebestyén cserkészparancsnok, Veress Tibor, Várszegi Gyurci bácsi, Gonda Sanyi öregcserkészek hívására a felsőtelepi templomban 30 cserkész társaságában megerősítették a II. világháború előtt tett esküjüket. A teleket Vecsésen, a nyarak nagy részét lányuk norvégiai farmján töltötték. Büszke volt a 4 unokára, akik nem csak értik, de törve még beszélik is a magyar nyelvet. Lányuk, Fodor Éva gyakran hazajár Vecsésre, és miután az édesapát 2007-ben Haltdalenben elhantolták, a Szabadkai utcai házat eladták. Azóta Veress Tibor cserkészparancsnoknál, majd annak özvegyénél száll meg az Árpád utcában.

Édesapja ’56-os forradalmár múltja és a szülőföld iránti hűséggel Éva 2013. október 23-án is eljött a vecsési emlékünnepségre, és filmfelvételeket készített.