Azari Zsuzsanna

azarizs 

Járási hivatalvezető

 

Azari Zsuzsanna járási hivatalvezető volt Vecsésen. 1968-ban született Miskolcon. Általános iskolai tanulmányait Miskolcon az Avasi 2. számú Általános Iskolában végezte, majd Mezőkövesden az I. László Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett. Munkavégzés mellett az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezői szakán, 1998-ban szerzett diplomát. 1997-ben titkos ügyiratkezelői végzettséget, majd 2011-ben belső auditor képesítést szerzett. 1986-ban Budapesten a XIX. Kerületi Önkormányzatnál előadóként kezdte életpályáját, majd 1999-től vállalkozási igazgatási csoportvezető, 2000-től a kerületi önkormányzat hatósági irodáját vezette. 2013. január 1-től a Vecsési Járási Hivatal vezetésével bizták meg, A járási hivatalban dolgozó munkatársakat a járáshoz tartozó települések (Vecsés, Üllő, Ecser, Maglód) önkormányzati munkatársaiból választották ki. A XIX. Kerületi Önkormányzat a munkásságát Dicsérő oklevéllel ismerte el. Jól érzi magát Vecsésen és megszerette a járáshoz tartozó Üllőt, Ecsert és Maglódot is. A Járási Hivatal működésének kezdete óta jó az együttműködése a járáshoz tartozó települések polgármestereivel, jegyzőivel és a helyi hivatalok, intézmények munkatársaival. A családjával Kispest kertvárosában laknak. Két gyermek édesanyja: lánya, Partos Viktória (1988) a Budapesti Gazdasági Főiskola angol nyelvű idegenforgalmi szakán szerzett diplomát, és munkavégzés mellett ugyanezen a szakon a master képzésben folytatja tanulmányait. A fia, Partos Bence (1994) hangtechnikus, és Vecsésen a Bálint Ágnes Kulturális Központban dolgozott.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi