Alaksza György

image004

Ötvös mester

 
Ötvös mester, ezüst és aranyműves. Az 1930-as évek végén a Kinizsi utcában letelepedő felvidéki család gyermekeként 1948. május 10-én született. Általános iskolai tanulmányait Vecsésen a Martinovics téri iskolában végezte el.

 1965-ben a MÜM 10. sz. Szakmunkásképző Intézetben ötvös-aranyműves szakmát szerzett, és a Szakma Kiváló Tanulója volt. 1968-ban Budapesten a Fáy András Gimnáziumban leérettségizett. 1975 júliusában megnősült és még annak az évnek a szeptemberében ötvös mestervizsgát tett. 1981-ben a Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskola gépgyártás-technológiai szakát is elvégezte. 1992-ben bútor-műtárgy, óra és ékszer becsüs vizsgát tett. 1962-1990 között a Fővárosi Óra és Ékszeripari Vállalatnál dolgozott. 1985-től mellékállásban, 1991-től főállásban ötvösként tevékenykedett.

 1994-ben Budapesten a Karát Kiállításon a díszmű kategória 1. díját kapta. 2006-ban megkapta a szakma legnagyobb elismerését és Aranykoszorús Mester lett. 2006-ban alakították családi vállalkozásukat, az Alaksza-Family Kft-t, amelynek Vecsésen, a Károly utca 4. szám alatti ékszerszalonját két gyermeke: Erzsébet (1978) és György (1980) vezeti. Mindkét gyermeke aranyműves, és ékszerbecsüs képesítéssel rendelkezik. A Kinizsi út 57. szám alatti üzletet ? ahol a műhely is van ? a felesége vezeti. A műhelyből kikerült termékek nagy része zsűrizett.

 Az országban már alig van olyan mester, aki egy személyben arannyal, ezüsttel és díszművel foglalkozik. Ezüstből nem csak ékszer, hanem ?nagyezüst? (kandeláber, gyertyatartó, cukortartó stb.) is készül. Napjainkban főleg egyedi ékszereket készítenek fényképről, rajz után, számítógépes tervezéssel, meglévő nem nemesfém tárgyak után. 1962-1965 között a korosztályos tornász csapatnak, és 1965-1970 között a Vecsés SE kézilabda csapatának is szereplője volt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!




Joomla Extensions powered by Joobi