Vojtné Gábor Anikó

vojtne gabor aniko

A vecsési posta vezetője

1956. augusztus 5-én született Budapesten. Édesapja a Ganz MÁVAG-ban dolgozott a nyugdíjba vonulásáig. Édesanyja háztartásbeli volt és otthon nevelte a három gyermeket. Ma a nővére és a bátyja (Mária és Béla) is Vecsésen lakik.

1978-ban ment férjhez Vojt Gyulához, akitől 1984-ben elvált. Házasságukból egy fia született, Attila (1980). Általános iskolai tanulmányait Vecsésen a Petőfi téri Általános Iskolában végezte el, majd Budapesten a Patróna Hungariae Katolikus Gimnáziumban érettségizett. 

Postai pályafutását és munkaviszonyát 1974-ben a kispesti postán kezdte. A munkavégzés mellett tette le a szükséges szakvizsgákat, majd a postai segédtiszti és tiszti tanfolyamokat is eredményesen elvégezte, ami a szakmai tudását erősítette és előrelépést tett lehetővé a postai ranglétrán. 1979-ben az édesanyja betegsége miatt áthelyezését kérte a vecsési 1. postára. A közel 40 évnyi munkaviszony alatt több munkakört töltött be és a munkáját postaigazgatói és vezérigazgatói dicséretekkel, jutalmakkal ismerték el.

Az előző postamester, Rebenyák Jánosné nyugdíjba vonulása után 2011. január 1-étől nevezték ki a vecsési posta vezetőjévé. Szabadidejében szívesen olvas, kirándul a családdal és a barátok, munkatársak családjaival.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi