Budapesten született 1890. június 20-án és Vecsésen hunyt el 1973. január 18-án. Iskolái elvégzése után 10 évig a MÁV-nál dogozott, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Lorántffy Antal, Rudnai Béla és Stróbl Alajos voltak a tanárai.

1922-től állított ki rendszeresen a Műcsarnokban. Portrékat, aktokat készített és sorra nyerte el a magyar városokban kiírt alkotói pályázati díjakar. Jelentősek a köztéri és egyházi vonatkozású szobrai is. Ő munkáját dicséri a zalaegerszegi kétszeres életnagyságú Szűz Mária szobor és a pestszentlőrinci főplébánia főoltárán a Mária Immaculata, és a mellékoltárain a Szent Antal és Jézus Szíve szobrok, valamint a templom kertjében felállított Szent Imre szobor is, A templom egyéb berendezési tárgyai: keresztelő kút, feszületek, gyertyatartók, kandeláberek az ő tervei alapján készültek. Érdemeiért megkapta a pápai „Pro Ecclesia et Pontifice” elnevezésű kitüntetést (1925). Fő műve a lőrinci Hősök terén felállított és felújított I. világháborús emlékmű, amely a lőrinciek tiszteletét foglalta szoborba. Szobrai állnak a Móricz Zsigmond körtéren, a Gellért fürdőben, a Ferdinánd-hídnál és a Vatikánban is.

Kiállításainak elismeréséül a Képzőművészeti Társulattól megkapta a Székesfőváros kis aranyérmét, a Képzőművészek Egyesületének arany és ezüst emlékérmét és a Ráth-díjat. 1943-1944-ben részt vett a Képzőművészeti Főiskolán a zsidó származású tanárok eltávolításában. Ezért és klerikálisnak bélyegzett alkotásaiért 1945 után mellőzték, majd kitelepítették. 1953-ban, Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnök döntése alapján hagyhatták el a kitelepítettek a gulágokat. A fővárosba azonban nem térhettek vissza, hiszen a lakásaikban, a szobrászművész műtermes, polgári lakásában is már az új hatalom kommunista káderei laktak. Attól kezdve Vecsésen, először a Fő úton, majd a Malom utcában egy régi parasztház kicsiny szobájában húzta meg magát és reliefeken, plaketteken, kisebb szobrokon dolgozott. A megélhetés érdekében, művész létére, reklámfigurák és dekorációs munkák elkészítését vállalta, sőt a Kőbányai Sörgyárban sörös palackokra tervezett címkék készítésével bízták meg. 

A vecsési káposztás szobrot is tervezgette, amivel a messze-földön híres vecsési káposztát termelő és savanyító, de a beszolgáltatásokkal megnyomorított gazdáknak akart emléket állítani. Ez a szobor azonban soha sem készült el, mert a község akkori vezetői nem támogatták és nem adtak neki műtermet, ahol alkothatott volna. Aztán templomok, egyházi épületek restaurálásból, szerény kegydíjból, községi segélyből és művészetpártolók jóindulatából, elhagyatottan éldegélt. 1973. januárban, 83 éves korában halt meg.