Valentsik István

valentsik istvan

Énektanár, karnagy

Pestújhelyen született 1929. január 6-án és Berettyóújfalun hunyt el 1986. augusztus 3-án.

1934-ben költözött a család Vecsésre. Iskoláit Vecsésen és a kőbányai László Gimnáziumban végezte. Ezzel párhuzamosan Kapferer Józsefnétől zongorázni, majd a Zenei Szakiskolában Swab Nándortól oboázni tanult. Elvégezte a Szegedi Tanárképző Főiskola általános iskolai énektanár szakát.

A Fővárosi Zeneiskola Szervezetben szolfézst, majd Monoron harmonikát tanított és három évig a vecsési református gyülekezet kántora volt. Ő szervezte meg 1956-ban a Vecsési Vegyeskart. 1963-1972-ig a Jókai Klub férfikarának, majd a VIZÉP férfikarának a karnagya volt. A törekvő és tenni akaró énektanár folyamatosan tanított a helyi iskolákban. Kiemelkedő eredménye volt az MTV akkori népszerű Repülj páva versenyének mintájára 1973-ban általa megszervezett vecsési népdalverseny, amely megmozgatta a települést. 1972-től  a Művelődési Ház Vegyeskarát ismét ő vezette tovább.

Sokszínű egyéniségét mutatja, hogy művészien rajzolt és zenét is szerzett. Az általa alkotott zeneművek jó része a kor politikai irányvonalát tükrözte. (Vietnam győzni fog, és egyéb hasonló ifjúsági politikai kórusművek). Berettyóújfalu közelében tragikus autóbaleset áldozata lett. Felesége, Kovács Emma is tanítónő volt, aki évtizedekig a Martinovics téri, illetve a Halmi telepi iskolában tanított.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi