Vadászi Mária

kikicsodaprof2

Könyvtárvezető

Vadászi Mária könyvtár igazgató, informatikus-könyvtáros Kállai Tibor és Pintér Mária gyermekeként 1958. január 12-én Budapesten született. Általános iskolai tanulmányait Vecsésen fejezte be, majd 1976-ban Budapesten a Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. 1988-ban az Eötvös József Főiskola könyvtáros szakán diplomázott. 2004-ben a KKDSZ keretében felsőfokú kulturális manager végzettséget szerzett. 2006-ban információ technológiai (IT) mentor szakvizsgát tett, majd 2009-ben az ELTE BT Karán informatikus könyvtáros végzettséget szerzett. 

1980 óta dolgozik Vecsésen, ahol a Nagyközségi, majd Városi Könyvtár könyvtárosa, 2010-től a Róder Imre Városi Könyvtár igazgatója. Kiemelt feladatának tekinti a könyvtár vezetője a Vecsés történetével, nemzetiségi hagyományaival, néprajzával, intézményeinek, történetével közvetlenül és közvetve összefüggő dokumentumok, honismereti könyvek, cikkek, elektronikus feldolgozások, filmek, fotók gyűjtését, és a kutatók számára ezek hozzáférhetőségének biztosítását. 2012-ben a Róder Imre Városi Könyvtár kiadásában jelent meg „Vecsés régi képeslapokon” című, régi képeslapokat tartalmazó albuma.

Az Új vecsési életrajzi lexikon megjelentetésének kezdeményezője és a szerkesztőbizottság vezetője. 2000-ben munkássága elismeréseként Vecsés Kultúrájáért Emlékérem kitüntetést kapott. 2005 óta a Róder Imre Olvasókör Egyesület elnöke, és a Vecsés Tájékoztatásért Közalapítvány tagja.

Néhai Vadászi Istvánnal kötött házasságából két gyermeke született: Tamás (1980) és Gabriella (1985). A fia, Vadászi Tamás a Vecsésen közkedvelt Vadászi étterem tulajdonosa, vezetője. A könyvtárvezető szabad idejében szívesen olvas, kertészkedik, vagy csoportos túrákon vesz részt családjával, barátokkal. 

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi