Gyöngyösön született 1893. május 17-én és Vecsésen hunyt el 1954. december 22-én. A Budapesti Teológiai Főiskolát 1915. szeptember 8-án végezte el, ezután a Budapesti és a Debreceni Tudományegyetemen bölcsészetet végzett.

Lelkészi pályafutását Mogyoródon kezdte. Innen került 1926-ban a család Vecsésre, ahol az Üllői Református Egyházközség vecsési fiókgyülekezetében lett helyettes lelkész. 1927. augusztus 6-án felhúzták a harangot az új református templom tornyába és az akkor megalakult Vecsési Református Anyaegyházközség élére őt választották meg rendes lelkésznek. Isten kegyelme által mindent neki kellett megteremtenie. A hívek számbavételét, összefogását, gondozását. Megszervezte a templomépítést, a parókiaépítést, később a református gyülekezeti ház megvételét, fenntartását, berendezését és élettel való megtöltését. Rendszeresen szervezett szeretet-vendégségeket, példaszerűen működött a vasárnapi iskola és a színjátszó csoport. Havonta készített Jézussal minden nap című gyülekezeti bibliaolvasó kalauzt, amit minden református családhoz eljuttatott. Az általa végzett keresztyén misszió erejét mutatja, hogy 1933. december 27-re Kúthy Ferenc kántortanítóval Vecsés-Ganz telepen református fiókgyülekezetet alakítottak, amely az Úr kegyelméből később anyaegyházközséggé fejlődött.

1934-ben a 83. számú Attila Cserkészcsapat őrseként református cserkész őrs alakult, amelyből Székely Mihály parancsnokságával 1936 áprilisában megalakította a 843. sz. Sztárai Mihály cserkészcsapatot. A vecsési gyülekezet kántorának, Kúthy Ferencnek a szerkesztésében 1935-ben, a gyülekezet negyedszázados jubileumán megjelentette A Vecsési Református Egyház Ezüstkönyvét, amely forrásértékű dokumentuma a vecsési honismeretnek. Hittant tanított az elemi iskolákban és a polgári fiúiskolában is. Jóságos személyére, szép és tartalmas prédikációira ma is tisztelettel emlékeznek.

A II. világháború idején elmenekültek Vecsésről. A németek több vecsési épülethez hasonlóan a református templomot is fel akarták robbantani, de a szovjet csapatok gyors támadása miatt erre már nem maradt idejük. Az orosz csapatok a templomban frontkórházat alakítottak ki és a sebesülteknek a gyülekezeti házban főztek. A frontkórház időszaka alatt a templom padjainak egy részét az orosz katonák eltüzelték, másik részét Kiss Lajos ny. főjegyző, református főgondnok a saját udvarán elrejtve őrizte. Igazak tehát a missziói ének sorai: Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van!  Mire 1946-ban Újhelyi Jenő lelkipásztor és családja visszatért a menekülésből, az erőszakos ki- és betelepítések következtében a vecsési lakosság összetétele már megváltozott. 1946 karácsonyáig az istentiszteleteket a mai önkormányzati székház közelében álló egykori, Dobi-féle jegyzői házban tartották. 1948-ban minden keresztény/keresztyén hitre alapozott egyesületet, szervezetet a kommunista diktatúra megszüntetett, köztük a református cserkészcsapatot és a dalárdát is. A lelkésszel együtt a reformátusok így fohászkodtak az örök Istenhez: „Gátold hazánkban áradását a sok gonoszságnak, fordítsd el eshető romlását nemzetnek, országnak!”

A korszak által favorizált DISZ, majd később KISZ esküvők, névadók ellenére egy ideig még vonzása maradt az Isten házában megkötött egyházi esküvőknek, gyermek- és felnőtt-kereszteléseknek. Az áldott lelkületű Újhelyi Jenő lelkipásztor Balla Péter népdalgyűjtővel és a gondnokkal látogatták a családokat, hogy a konfirmációkat előkészítsék. A kántor körüli indulatok azonban megviselték a lelkész egészségét és 1954 karácsonya előtt elhunyt. Három évtizedet töltött a vecsési hívek és Isten vecsési gyülekezetének szolgálatában.