Tábori Ferenc

tabori ferenc

Alpolgármester

Tábori (Tadler) Ferenc OTI dolgozó és Diószeghy Edit gyermekeként Vecsésen született 1947. május 10-én. Egy testvére van, aki a családjával együtt Budapesten él. Szülei is Vecsésen születtek. Édesapja a kanális hídja közelében álló, egykori Tábori (Tadler) tanyán nőtt fel és onnan járt naponta gyalog vagy kerékpáron Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhoz, s aztán onnan vonattal Kőbányára, ahol a Szent László Gimnáziumban tanult. Az alpolgármestert tehát minden ehhez a városhoz köti: az ősök emléke, a barátok, az iskolatársak, a család, a közéleti munka.

Általános iskolai tanulmányait Vecsésen a Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte, majd Pestlőrincen a Steinmetz Miklós Gimnáziumban érettségizett és fogtechnikus szakmát szerzett. Budapesten a Honvéd Kórházban dolgozott 30 éven át, majd ezt követően egyéni vállalkozásba kezdett Vecsésen, amit a nyugdíjazásáig végzett.

A rendszerváltás után kezdett érdeklődni a politika iránt, és az újjászületett Kereszténydemokrata Néppárt vecsési szervezetének alapító tagja lett. 2006 óta a FIDESZ-KDNP színeiben az 1. számú vecsési választókerület önkormányzati képviselője és a FIDESZ-KDNP frakció tagja. 2010-től a képviselői tisztsége mellett főállású alpolgármesterként közreműködik városunk fejlesztésében. Politikai hitvallása, hogy közalkalmazottként sohasem a saját hasznunkat kell keresni, hanem azt, hogy mit tehetünk városunk, közösségünk fejlődéséért.  Éppen ezért büszke arra a hatalmas fejlődésre, amit Vecsés a várossá válás óta elért, és arra is, hogy immár járási központként meghatározó települése lehet régiónknak.

1969 óta nős, felesége Veress Margit, a Szent Ferenc Gyógyszertár asszisztense. Házasságukból két gyermek született: Judit (1972) és András (1975). Mindketten egyetemet végzett, diplomás szakemberek. Szabadidejében szívesen olvas és kirándul a családjával.

Elhunyt 2021. március 10-én. 

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi