Szlávik Sándor

kikicsodaprof2

Igazgatóhelyettes

Szlávik Sándor iskolaigazgató-helyettes Szegvárott született 1901-ben és Vecsésen hunyt el 1983-ban. Tanítói oklevelét 1921-ben szerezte. 1941-ig Vasadon tanított, majd 1941-ben Vecsésre költözött, a Fő u. 41. sz. alatti iskola szolgálati lakásába.

A vecsési alsó iskolában számadó igazgatóhelyettes volt. 1948-ban a Kisgazdapárt tagjaként beválasztották a Nemzeti Bizottságba. Az 1958-ban újjáalakult Hazafias Népfront helyi bizottságának elnöke volt. Sokoldalúságára támaszkodva őt bízták meg a politechnikai oktatással. 1966-ig tanított, azután a hobbijának élhetett és kertészkedett, szőlészkedett. Felesége Lezancsek Irma szintén tanítónő volt. 1966-ig tanított, amikor is férjével együtt ment nyugdíjba.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi