Szersén Gyula

szersen gyula

Színművész

Budapesten született 1940. november 22-én. Segédszínészként került a színi pályára (Víg, Déryné, Madách színházak, Irodalmi Színpad) 1959-1965-ig a vecsési Jókai Kultúrcsoport színjátszói között is szerepelt, emlékezetes sikerekkel.

1961-ben vették fel a Színművészeti Főiskolára, amit 1965-ben végzett el. Utána a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek azóta is rendes tagja. A három évtized alatt számtalan jelentős szerepet alakított, a Várszínházban és a gyulai várjátékokon is fellépett. 1963 óta filmezett. A lexikon 1965-1972 között 12 mozifilmet és 12 tévéfilmet sorol fel, amelyben szerepelt. Azóta ez a szám a sokszorosára emelkedett. Kitűnő előadóművészként rendszeresen szerepelt a rádióban versmondással. Rendszeresen fellépett rádiójátékokban és tévéműsorokban. Kiváló beszédtechnikájával, jellegzetes, sokszínű karakteres hangjával kiemelkedő szinkronszereplővé vált. Több sorozat fő és mellékalakjának adja kölcsön a hangját, magas művészi fokon.

Jászai Mari díjas (1986) színművészként is Vecséshez kötődik. Vass Marikát vette feleségül. 

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi