Szeidl Béla, az MTA Csillagászati Kutatóintézetének, a Konkoly Obszervatóriumnak az igazgatója, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont emeritus professzora

Szeidl József matematika-fizika szakos és Horváth Margit rajz szakos tanítók nyolc gyermeke közül harmadikként született 1938. január 8-án Abonyban. Az édesanya szüleinek, Vitéz Horváth Antalnak és feleségének a felsőtelepi Horváth utcában (ma Erkel utca) több lakóingatlanja volt az I. világháború után, de ezek Vecsés rohamos gyarapodása miatt hamar beépültek. A fiatal Szeidl család is Vecsésre vágyott és 1937-ben vettek egy házat az Eötvös utcában. Az állami tanítókat azonban abban az időben a vasutasokhoz hasonlóan elég gyakran nagy távolságra és más iskolába vezényelték. Az anyai ágon a délvidéki Kikindáról, az apai ágon a Felvidékről, Pozsonyból származó szülők Abonyból így kerültek Salgótarjánba, ahol a fiúk az alsó tagozat három osztályát végezte el. A II. világháború után az Eötvös utcai, vecsési házukat a kommunista párt vette birtokba. Majd csak 1948-ban kapták vissza, amikor Salgótarjánból ideköltözhettek. A szülők 1948-tól a felsőtelepi iskolában voltak tanítók, az édesapja testvére, Szeidl Oszkár pedig a Falusi iskolában volt kántortanító. Szeidl Béla így az általános iskola 4-8. osztályát már a Felsőtelepi Általános Iskolában végezte el, majd a szakmai színvonaláról híres Trefort utcai gimnáziumba ingázott naponta Budapestre. A szerény és csendes matematika-fizika szakos édesapától a családban több gyermek is örökölte a természettudományok iránti vonzalmat. A testvére, Erzsébet matematika-fizika szakos tanár volt a felsőtelepi iskolában, Zsuzsanna ugyancsak matematika-fizika szakos tanár lett Budapesten, László matematika professzor az egyetemen és György villamos mérnökként diplomázott.

Béla természettudományok iránti vonzalma már gimnáziumi tanulmányai alatt megnyilvánult, amikor a Középiskolai Matematikai Lapok feladatmegoldóinak élmezőnyébe tartozott. Az ELTE TTK matematika-fizika szakán 1961-ben szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba a csillagászattal. Kutatói pályafutását 1961-ben az MTA Csillagvizsgáló Intézetében kezdte. Rendkívüli szorgalmával és munkabírásával már akkor nemzetközi rangot vívott ki magának a pulzáló változócsillagokkal kapcsolatos kutatásaival. Az első nemzetközi visszhangot kiváltó kutatása alapján kimutatta, hogy az elméleti elvárásokkal szemben az RR Lyrae típusú pulzáló változócsillagok fényváltozásában megfigyelhető periodicitás időbeli változása nem írható le csupán a csillag fejlődését feltételező modellekkel. Az ilyen vizsgálatokra saját módszert dolgozott ki. A pulzáló Delta Scuti típusú csillagok vizsgálatánál rámutatott, hogy ezek a csillagok gyakran kettős rendszer tagjai, és jól használható módszert dolgozott ki a pulzátort tartalmazó kettős rendszerek pályaelemeinek igen pontos meghatározására. Az egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó eredménye az volt, hogy az AC Andromedae különleges csillagról – egy amerikai kollégájával együtt - kimutatta, hogy három radiális módusban pulzál. Korábban ilyen változócsillagot nem ismertek.

Alapvető eredményeket ért el az úgynevezett Blazhko-effektusos csillagok vizsgálatában. Ezeknél a csillagoknál a fényváltozás során idővel mind a változás amplitúdója, mind a fázisa megváltozik. Detre Lászlóval közös kutatásuk legjelentősebb eredménye az RR Lyrae típúsú csillag 41 napos Blazhko-periódusában nagyjából 4 évente bekövetkező fázisugrás kimutatása és az effektus fizikai paramétereinek meghatározásához szükséges módszerek kidolgozása. Évtizedeken keresztül a magyar változócsillag iskola vezetője volt. Nevéhez fűződik a csillagfejlődés különböző stádiumában lévő változócsillag típusok (cefeidák, Delta Scuti csillagok és RV Tauri csillagok) kutatásának elindítása, a csillagaktivitás és a nemradiális oszcillációk vizsgálata. 1973-ban 35 éves korában már az MTA Csillagászati Kutatóintézete igazgatóhelyettese, majd 1975-ben igazgatója. Az intézetet 1996 végéig, a nyugdíjazásáig vezette. Felismerte a számítástechnika növekvő szerepét a mérés- és adatgyűjtő rendszerek automatizálásában, és rohamos térhódítását kihasználta az intézeti munka minden területén.

Felismerte az ún. rendszerváltás után a nyugati országokban gyártott műszerek beszerzését tiltó COCOM lista megszűnésével adódó új lehetőségeket. Ennek köszönhetően 1992-tól már használhatta az intézet az első nagy teljesítményű munkaállomást a Mátrában, 1993-tól pedig a Nagy-Britanniából beszerzett CCD kamerát is.  Igazgatása alatt az intézet tudományos teljesítőképessége megnőtt. A rendszerváltással járó politikai viharok idején is lépést tudott tartani a csillagászat dinamikus fejlődésével, és az intézet nemzetközileg jegyzett kutatóhellyé vált.

A Nemzetközi Csillagászati Uniónak 1967 óta, az Astronomische Gesellschaftnak 1975 óta volt tagja. A Nemzetközi Csillagászati Unió Változócsillag Bizottságának 1982-1985 között az alelnöke, 1985-1988 között az elnöke volt. Az Astronomy and Astrophysics csillagászati folyóirat igazgatótanácsának 1993-1997 között az első magyar, több idegen nyelvet beszélő tagja volt. A Nemzetközi Csillagászati Unió által szervezett rangos kollokviumoknak, konferenciáknak volt meghívott előadója. Az MTA Csillagászati és Űrfizikai Bizottságának 1970-2011 között 42 éven át volt a tagja, 1993-1999 között pedig elnöke. Az ELTE Csillagászati Tanszékén rendszeresen tartott speciálkollégiumot csillagászati műszer- és méréstechnika, pulzáció-elmélet, kettőscsillagok és változócsillagok témakörökben.

Eredményeit 1977-ben a Fizikai Társulat Detre-díjjal, tudományszervező munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és Fizika Életmű díjjal ismerték el. Sarneczky Krisztián az MTA kisbolygókutatási asszisztense és a Magyar Csillagászati Egyesület üstökös szakcsoportjának vezetője Sipőcz Brigittával 2003. augusztus 26-án a Naprendszer kisbolygókörében felfedeztek egy aszteroidát, amit az ideiglenes jelölés után 2005-től a vecsési csillagászról 11499 Szeidl néven szerepeltetnek a magyar nevű bolygók listáján. Hosszú ideig az Eötvös utca 34. alatti házban lakott a szüleivel és lánytestvérével, s innen járt az obszervatóriumba dolgozni. 1974-ben meghalt az édesanyja, majd 1996-ban az édesapja is. Az iskolai osztálytalálkozókra még ezután is rendszeresen eljárt a Felsőtelepre, és a lánytestvérének is segített a kerti munkákban. Családja nem volt, de az apjához hasonlóan csendes, szerény, hallgatag csillagásznak idős korára lett egy élettársa, akivel Budapesten a nyugdíjas éveiket együtt töltötték. Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el 2013. április 13-án, Budapesten. A vecsési temetőben helyezték örök nyugalomra.