Szabó Gyuláné (Zámbó Katalin)

szabo gyulane

Óvodavezető

Molnár Mária Vecsés Sallai úti óvodai dajka és Zámbó Imre vasúti felvigyázó gyermekeként 1951. február 21-én született Budapesten.

Általános iskolai tanulmányait 1965-ben Vecsésen a Petőfi téri iskolában fejezte be, majd Budapesten a Szent László Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. A kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézetben 1972-ben szerzett Oklevelet és 2000-2002 között az ELTE Pedagógiai szakán szakvizsgával záruló vezetőképzésben vett részt. 1969 és 1974 között Vecsésen a Toldy Ferenc úti Óvodában óvodapedagógusként dolgozott, majd Budapesten a Fékon Ruházati Vállalat óvodájában folytatta óvodapedagógusi pályáját, ahol 1980-tól az óvoda vezetője lett. 1985-1994 között Budapesten a X. kerületben, a Halom úti óvodában tagóvoda-vezetőként dolgozott és 1994 óta Vecsésen a Toldy Ferenc utcai Óvoda, a későbbi Bálint Ágnes Óvoda vezetője. 

1998-2014 között a Vecsés Város Önkormányzata mellett működő Oktatási Bizottság külsős tagja, az Andrássy telep Gyermekeiért Vecsés Nyílt Alapítvány elnöke. Vezetői tevékenysége alatt korszerű infrastruktúrával újjáépítették a Toldy Ferenc úti gyermekintézményt, amely felvette Bálint Ágnes vecsési meseírónő nevét. A helyi önkormányzat eddigi munkásságát Köszönő oklevéllel és Elismerő oklevéllel ismerte el.

Szabó Gyulával kötött házasságából egy gyermek született: Katalin, aki külföldön dolgozik. Szabadidejében szívesen olvas, színházba látogat, vagy a családdal és a barátok családjával kirándulni jár.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi