1952-ben Kisújszálláson született paraszti család harmadik gyermekeként. A nagykunsági szülőföld élményei és a szegénység körülményei meghatározóak voltak személyisége kialakulásában. Ezek egész életútján segítették hűségesnek, kitartónak és elkötelezettnek lennie embertársai, környezete, szülőföldje és hazája iránt. A munkanélküliség elöl a család a Dunántúlra költözött, de a szülőföld emléke oda is elkísérte.

Általános és középiskolai tanulmányait Tát- Kertvárosban, majd Esztergomban végezte, de Kisújszálláson fejezte be. Diák korában már olyan tevékenységeket végzett, amelyek felnőttkori elkötelezettségét is meghatározták. Részt vett a diák szavalóversenyeken, s országos első helyezést is elért, és ő volt a diákok kulturális életének szervezője. Óvónői képesítését 1978-ban a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szakán - kitüntetéses eredménnyel - szerezte. 1973-ban Budapesten kötött házassága után albérletben, majd szükséglakásban éltek, és az akkori állami gyakorlat szerint két kisgyermekükkel, Huberttel (1975) és Virággal (1979) a Havanna lakótelepen új lakást kaptak.

Az 1989-ben bekövetkezett változások számukra is új lehetőséget hoztak: Vecsésen felépíthették családi otthonukat, és a férje korábbi téesz melléküzemági galvanizáló tevékenységét önálló vállalkozásként folytathatták. Élete egyik legnagyobb élménye a gyermekekkel és az unokákkal (Zsombor és Barnabás) foglalkozás lett. Mindennél fontosabb volt számára az óvónői munka. A gyakorlatban alkalmazta a legújabb pedagógiai eljárásokat. Szakmai nézeteit és eredményeit az Óvodai Nevelés és a Magyar Református Nevelés c. újságokban tette közzé. Óvónői munkájával olyan szerencsés foglalkozást választott, hogy egész életét végigjátszhatta.

Vecsésen a Toldi Ferenc utcai Óvodában, majd a Brunszvik Teréz Óvodában dolgozott, és 2010-ben a Czövek Olivér Református Óvoda óvónőjeként ment nyugdíjba. Élete legfontosabb időszakának Isten létezésével kapcsolatos élményeinek átélését tekinti. Ez fordulatot eredményezett életszemléletében, és a korábbihoz képest más aspektusból viszonyul a földi léthez. Gyermekei felnevelése és kirepülése után a család anyagi helyzete lehetővé tette, hogy létrehozza Vecsésen a „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítványt, s felvállalja városunkban a magyar kultúra megőrzésében és ápolásában a közreműködést. E törekvésében éppúgy találkozott ellenzőkkel, mint segítő társakkal.

Az általa alapított Labdarózsa Népdalkör és a Tücsök Citera Trió nagyszerű országos eredményeket ért el, többszörös Aranypáva-díjjal, egyéni Aranypáva Nagydíjakkal. Sikeresen neveltek ezekben a közösségekben olyan gyermekeket, akik népzenei pályán tanulnak tovább és reménység szerint Vecsésen folytatói lehetnek a magyar népi kultúra ápolásának. Mindezeken túlmenően Vecsés kulturális értékeit széleskörű összefogással, két népdalos CD-lemezzel (Pavella Krisztina zenei szerkesztésében), és a Vecsési mesekönyv – A meseláda c. könyv kiadásával gyarapította. Vecsésen közéleti és kulturális esemény az ő részvétele nélkül kevés múlik el, olykor ünnepi beszédet is tart. Bátran érvel, sőt vitatkozik is igazáért, vegyes sikerrel. Nyugdíjas éveit - kulturális tevékenysége mellett - a népi fafestés teszi tartalmasabbá. Kialakított egy rá jellemző stílust, amellyel hagyományt szeretne teremteni Vecsésen. A még fennmaradó szabadidejében cikkeket, tárcákat ír, amelyek az Óvodai Nevelésben, Vecsési Tájékoztatóban és a Vecsési Kalendáriumban jelennek meg. A helyi G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör tagjaival azon fáradoznak, hogy megjelenhessen Vecsés első gyűjteményes irodalmi antológiája, a Vecsésen élő és alkotó költők, írók írásaival. Településünkért végzett eddigi munkásságát Vecsés Város Önkormányzata 2009.-ben Elismerő Oklevéllel köszönte meg.

Élete mottóját Ravasz László néhai református püspöktől választotta: „Lenni, élni annyi, mint szolgálni egy teremtő gondolatnak, átizzani egy örök igazság belső fényétől.”.