Vecsésen született 1911. június 13-án és hadifogolyként Oroszországban hunyt el 1942-ben. Vecsési elemi iskolai tanulmányai után Pestre járt a Bólyai-reáliskolába. Ott is érettségizett. 1930-ban megnyerte az országos középiskolai rajzverseny első díját. Tehetsége és hajlama révén nyilvánvaló volt, hogy képzőművész pályára megy.

Egy évig Szőnyi István híres szabadiskolájába járt, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára. Itt Réti István tanítványa, később tanársegédje volt. A Főiskolán kitűnő rendű festőművész-tanári oklevelet szerzett. 1937-ben elnyerte a római ösztöndíjat. Még abban az évben Rómába és Párizsba utazott. Ez az utazás termékenyen hatott később is a művészetére, és sok értékes alkotás ihletője volt. Miután hazatért, be kellett vonulnia katonának, mely testileg és lelkileg is meggyötörte. Leszerelése után nehezen fogott az alkotáshoz.

Első kiállítása 1939-ben volt a Nemzeti Szalonban. Munkáival elnyerte a Balaton-ösztöndíjat, így a nyarat Tihanyban töltötte. 1940-1942 között ismét kiállított a Nemzeti Szalonban és a „Nyolc festő - nyolc szobrász” csoport tagjaként. Felfelé ívelő pályáját rendre-másra megtörik a katonai behívók. A felvidéki, erdélyi, délvidéki visszacsatolások és a katonaélet megint mélyen megsebzi érzékeny lelkét. Ezért rajztanári állást vállalt a pannonhalmi olasz gimnáziumban. Pár hónapi tanítás után megint behívták katonának, az orosz frontra került, ahol Voronyezs mellett a Don-kanyarban már az első napokban halálos veselövést szenvedett.

Értékes képeiből többet őriz a Magyar Nemzeti Galéria, balatoni képeit pedig a Keszthelyi Múzeum. 1967-ben volt az első emlékkiállítása, amely méltó keretek között terelte rá a szakma, a közönség, és a szülőföld figyelmét. A község legtehetségesebb, legképzettebb és legtragikusabb sorsú művésze volt. Emlékét a Zöldfa utcai lakóházán a Nagyközségi Tanács által 1975. június 13-án állított emléktábla őrzi.