Simor Ottó

simorottó

Színművész


Budapesten született 1926. július 16-án. Kisgyermekkora óta Vecsésen élt. Itt járt elemibe, az Erzsébet téri apácákhoz, és a polgári fiúiskolát is itt végezte. Utána rövid ideig a Filtexben dolgozott. Szíve azonban a színpadhoz húzta. Már gyermekkorában is szépen szavalt, zongorázni tanult.

Beiratkozott az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába, ahol Apáti Imre volt a tanára. 1946-ban szerzett diplomát. Először Szolnokon, majd Szombathelyen játszott. 1948-49-ben a kecskeméti Katona József, 1949-50-ben a Bányász Színház (ma Józsefvárosi), 1950-51-ben a Fővárosi Varieté, ill. Kamara Varieté tagja volt. 1951-58-ig a miskolci Nemzetiben, 1958-75-ig a debreceni Csokonaiban játszott. 1975-76-ban Győrben a Kisfaludy, 1977-78-ban a kecskeméti Katona József, 1978-83-ig ismét a debreceni Csokonai Színház tagja. 1983-tól nyugdíjazásáig, 1988-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze. Nyugdíjazása után is tovább játszott Nyíregyházán és Debrecenben is. Operettek bonviván szerepeit, prózai darabok karakterszerepeit alakította sikeresen. Jászai Mari díjas (1965), érdemes művész (1989), Nagy prózai szerepei a Volponé, Petrucchio, Jourden, Liliom, Turai, Higgins, a peleskei nótárius, a Napsugárfiúk és 1995-ben Szakonyi Károly által neki írt darabja, a Pénz komédiája abszolút fő szerepe. Ezt az előadást sok mással együtt a Televízió is közvetítette. Sógornője, Simor Frencné falusi pedagógus is aktív közéleti ember volt Vecsésen, akinek munkásságát Vecsés Önkormányzata 2001-ben Pro Urbe díjjal ismerte el.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi