Simák János

kikicsodaprof2

Gépésztechnikus

Kisvárdán született 1929. március 30-án és Vecsésen hunyt el 1996. május 17-én. Kisvárdában érettségizett 1949-ben. 1953-ban vaskohászati technikusi oklevelet szerzett Budapesten, majd gépipari technikus szakképesítést Debrecenben 1957-ben.

1960-ban Vecsésre költözött. 1961-1965 és 1972-1981 között a vecsési VIZÉP művezetője. 1965-1966-ig a Vecsési Vegyes Ktsz műszaki vezetője, 1966-1971 között a Vörös Csillag traktorgyár üzemvezetője. 1984-től első kezdeményezője és résztvevője az egészségvédő sportmozgalomnak. Az Országos Veterán Atlétikai Sportversenyeken számos győzelmet és helyezést szerez korcsoportos kategóriájában a súlylökésben és diszkoszvetésben.

Nyugdíjazása óta a szlovákiai, észak-magyarországi történelmi múltú várak szenvedélyes látogatója. Dévénytől Doboruszkáig közel száz várhegyet, várromot mászott meg, számos emlékhelyet, kastélyt, múzeumot keresett fel és készített szép felvételeket. Úti élményeit olvasmányos stílusban 180 oldalon írta le, s az olvasóval szinte láttatta a leírtakat. A felvidéki várakra vonatkozó, rendkívül sok adatot, évszámot, eseményt feldolgozó tanulmányát halála előtt egy vecsési történelem tanárnak adta át gondozásra. Felesége Papp Julianna, mérlegképes könyvelő, az Ezüst Kalász Tsz első főkönyvelője volt.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi