Schäffer Gáspár

kikicsodaprof2

Zenész

Himesházán született 1902. szeptember 10-én és Budapesten hunyt el 1960. szeptember 22-én. Pécsett katonazenészként kezdte pályafutását.

Több hangszeren játszott. Később színházi zenekarokban brácsázott. Sátoraljaújhelyről – ahol 5-6 évet játszott – került a fővárosba. Tagja volt a Postászenekarnak, amelyben két évtizedig játszott. Az 1930-as években a Magyar Opera zenekarában is fellépett.

1945-től 1950-ig lakott Vecsésen. 1946-ban ő vette át a Vecsési Szalonzenekar vezetését és alakította ki a zenekar felállását, próbarendjét, műsorát. Elköltözése után kisegítőként még évekig fix pontja volt a zenekarnak.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi