Rezessy Miklós

kikicsodaprof2

Evangélikus lelkész 

(2220 Vecsés Károly utca 24). Budapesten született 1945. május 29-én.

1965-1970 között végezte el az Evangélikus Teológiai Akadémiát. Közben 1967-ben a Zeneművészeti Szakközépiskolában fuvolatanári oklevelet szerzett. 1970-1971-ben Miskolcon, 1971-1972-ben Hánta-Ászár-Kisbéren segédlelkész, 1973-1983-ig ipolyvecei parókus lelkész, 1990-ben választotta meg a vecsési evangélikus gyülekezet lelkésznek, és hozzá tartozik Üllő, Maglód, és Gyál evangélikus szórványa is.

Szervező munkája révén 2003-ban az egyházközség 80. évfordulójára megújult a gyülekezet temploma. A Vecsési Zeneiskolában fuvolát oktatott, a reformátusokkal közös ökumenikus énekkart vezette és tevékeny közéleti ember volt. Támogatta a vecsési kamarazenekart és a sok elfoglaltsága mellett is szakított időt, hogy részt vegyen a különböző helyi zenei rendezvényeken. Jó ökumenikus kapcsolatokat ápolt a vecsési katolikus és református gyülekezetek lelkészeivel.

Vecsésért kifejtett munkásságát Vecsés Város Önkormányzata 2000-ben Elismerő oklevéllel, 2008-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.

Gyömrőn él, egy lánya és egy fia van. Az előbbi a Veszprémi Egyetemet végezte el és családanya, a fia az evangélikus és a református sajtószolgálatnál tevékenykedik és családapa.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi