Pereginé Vodila Terézia

peregine v terezia

Intézményvezető

Vodila János és Kreisz Terézia  gyermekeként 1973. augusztus 3-án született Budapesten. 1989-ben élelmiszereladó szakmát szerzett, majd 1992-ben Pestlőrincen a Dolgozók Szakközépiskolájában leérettségizett. 2000-ben Csepelen az Oktatásszervező Központban szociális asszisztens vizsgát tett. 2002-2006 között az ELTE Társadalomtudományi Karán szociális munkás végzettséget szerzett, és 2006-ban a Wesly János Lelkészképző Intézetben idősellátási szakvizsgát tett.

1989-93 között Budapesten a Kőbányai Élelmiszer Kereskedelmi Vállalatnál bolti eladóként dolgozott. 1993-2000 között biztosítási üzletkötő volt. 2001-ben Vecsésen, a Paps Kft. betanított munkása. 2002-től a Gondozási Központban intézményvezetővé nevezték ki és az intézmény gazdasági és szakmai irányítását, a szociális étkeztetést, az időskorúak nappali ellátását és házi segítségnyújtását irányítja és koordinálja. 2006 óta Vecsés Város Önkormányzata mellett működő Szociális Bizottság külsős szakmai tanácsadója, szociális szakértője. Részt vesz a szociális munkások és szociális asszisztensek szociális pedagógus gyakorlati képzésében. Irányításával 2008-tól megkezdődött Vecsésen a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és ellátás, amit szakemberek végeznek.

Peregi Pállal kötött házasságából két gyermekük született: Henrietta (1994), Gergely (1996) 

Szabadidejében szívesen vesz részt családi programokon, tengerparti kiránduláson, és kedvenc időtöltése az olvasás.  

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi