Lakos Gábor (Dr.)

lakos gabor

Gyermekorvos

Dr. Lakos Gábor gyermekgyógyász szakorvos 1939. október 23-án született Szegeden. Az általános iskolai tanulmányait Vecsésen, a falusi általános iskolában végezte, majd 1957-ben a váci gimnáziumban érettségizett. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen 1963-ban szerzett orvosi diplomát.

1968. január 1-ig a gyulai Gyermekkórházban dolgozott, majd 1968. január 1-től Vecsésen lett köztiszteletben álló körzeti, majd házi gyermekorvos, aki lelkiismeretesen szolgálta Vecsés egészségügyét. Vecsésen előbb tanácstagnak választották, majd később a helyi önkormányzat Egészségügyi Bizottságának tagjaként végzett közéleti munkát. Jelenleg a Vecsési Egészségügyért Közalapítvány kuratóriumának elnöke.

Vecsés Város Önkormányzata 2013-ban 45 évnyi munkásságát Vecsésért Életmű díjjal ismerte el. Felesége, Homoki-Nagy Katalin 10 évig az asszisztense volt, jelenleg pénzügyi- és energetikai szakértő és tanácsadó. Házasságukból két gyermekük született: Gábor (1971) és Ágnes (1973). Mindketten hosszú ideig a felsőtelepi Jézus Szíve plébánia keresztény ifjúsági közösségének és Célkereszt kórusának meghatározó egyéniségei voltak. Gábor követte édesapját és ő is gyermekgyógyász szakorvos lett, Ágnes pedagógus, aki Vecsésen él a férjével. Lánya családjában már van két unokája: Ádám (2000) és Réka (2003).

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi