Juráskó Róbert

kikicsodaprof2

Agrárinformatikus mérnök


A Józsai Termelési és Értékesítési Szövetség (TÉSZ) (2220 Vecsés, Széchenyi u. 141) elnöke.

Az egykori ÁFÉSZ szakcsoportokból létrejött Juráskó Kft. majd 2003-ban a Józsai TÉSZ az általa kitenyésztett Debreceni Fehér nyúlfajta tenyésztésének bázis-szervezete. A nyúltenyésztésben a termelés, tartás, feldolgozás, értékesítés mellett zöldség és gyümölcstermelést, és azok kereskedelmét is koordinálja. A szövetség 2005-ben előzetesen, 2009-ben az Európai Unió által véglegesen elismert szervezet.

A TÉSZ vezetője a hazai Nyúl Terméktanács elnöke. A Józsai TÉSZ 800 termelői taggal, 65 családnak biztosít munkát, melynek keretében 30 ezer nyulat tartanak, általuk kifejlesztett technológia szerint. A TÉSZ multinacionális üzletláncok beszállítója. Saját készítésű konzerveiket nemzetközi piacokon értékesítik. A honlapjukon számos gasztronómiai érdekességet, nyúlételek igényes elkészítési módját ismerhetik meg az érdeklődők.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi