Huszka Mihály (Dr.)

huszka mihaly

Római katolikus plébános

A Vecsés-Óváros Római Katolikus Plébánia (2220 Vecsés, Petőfi tér 1.) lelkésze. (1952)

1970-ben érettségizett a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. 1970-1972 között teológusként katonai szolgálaton vett részt. 1972-1974 között teológiai tanulmányokat folytatott az Egri Hittudományi Főiskolán. 1977-ben elvégezte a Budapesti Hittudományi Akadémiát, s Vácott még abban az évben pappá szentelték. 1979-ben a Teológiai tudományokból doktori címet szerzett. Doktori disszertációját Az urbanizáció és a vallásos életmód kapcsolata, az intézményesülés problémája a közösségek életében címmel írta.

1977-1990 között káplán volt: Kiskunlacháza-Peregen, Kiskunfélegyházán, Hódmezővásárhelyen, Hatvanban, Vácott és Pestújhelyen. 1990-1994 között Aszód katolikus egyházközségének plébánosa. 1994-2004 között három falu: Drégelypalánk, Ipolyvece és Hont plébánosa, majd 2004-2009 között Szolnokon a Jézus Szíve plébánia lelkésze. 2009-ben került Vecsésre, ahol a Petőfi téri egyházközség plébánosa lett.

2010-ben a váci püspök egyszerűsítette az egyházi ellátást Vecsésen. Megszüntette az Ó-Plébániát és a város területét két egyházközségre osztotta: a vasúttól a repülőtér felé eső Vecsés-Óváros Római Katolikus Plébánia lelkésze dr. Huszka Mihály plébános, a vasúttól Gyál felé eső településrészek lelkésze pedig Varga Péter plébános lett. Célja az, hogy az új evangelizáció szellemében a Jézusról szóló örömhírt eljuttassa minden vecsési emberhez. Lelki szolgálatához tartozik a Római Katolikus Egyház által 2012-ben átvett Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium növendékeinek és tanárainak lelki gondozása. Hétfőnként az első órában áhítatot tart a növendékeknek, a tantestületnek pedig tanévenként négyszer lelki napot.

A református és evangélikus gyermekek hittanóráját az érintett lelkészek a szűkös iskolai körülmények miatt a római katolikus plébánián tartják. Örvendetes, hogy a Petőfi téri egyházközségben megszaporodtak az ő lelkészsége alatt a mikro-közösségek. Így a plébánián működik a felnőtteket a keresztségre felkészítő katekumen csoport, a bérmálkozásra készülő középiskolás fiatalok csoportja, a huszonéves fiatalok és a felnőttek Ige-csoportjai, a házasságra készülő fiatalok jegyes-kurzusa, a fiatal házasok csoportja, a ministránsok csoportja, a szegények és rászorulók látogatását, támogatását végző Karitász csoport, a bibliakör és a Plébánia Tanács. A Váci Egházmegye Ökumenikus Bizottságának tagja. Szabadidejében szívesen kirándul.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi