Fekete Mária

kikicsodaprof2

Festő


1946-ban született Vecsésen. Mestere Bányász Béla festőművész volt. Gyermekkora óta rajzol és fest, elsősorban portrékat, de csendéleteket és tájképeket is.

Első kiállítása 1988-ban volt. Azóta több mint 40 alkalommal volt lehetősége egyéni és kollektív kiállításokon részt venni. Vecsési kiállításaiért elismerő okleveleket kapott, és elnyerte a Vecsési Művészetért ösztöndíj-alap díját is. Képei megtalálhatók magyar és olasz gyűjtők magángyűjteményében.

Erősen vonzódik Indiához, az indiai emberekhez és az indiai művészethez, melyek a saját alkotásain is érződnek. Alapító tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek, és tagja a Művészetbarátok Egyesületének, s egy ideig a Ferenczy művészeti körnek is. Az utóbbi időben ikonokat is fest és volt már ikonkiállítása is. Ikonfestészeti tanulmányait Ausztriában folytatta. Budapesten él.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi