Erdős Ervin (Dr.)

kikicsodaprof2

Jogász


(2220 Vecsés Erkel F. u.) Budapesten született 1934. február 4-én.

A gimnázium elvégzése után az ELTE állam- és jogtudományi karán doktorátust szerzett. Ezt követően a pénzügyminisztériumban dolgozott, ahol 1974-ig államigazgatási feladatokat látott el. Behatóan foglalkozott az 1945-1971 évek között hatályos pénzügyi joganyag elemzésével, rendszerbe foglalásával, értelmezésével és alkalmazásuk kérdéseivel. Az 1971-ben kiadott Hatályos Pénzügyi Jogszabályok Gyűjteményének egyik szerkesztője. 1970-1972 között Vecsés tanácsának elnöke, majd ismét a PM következett, ahol koordinációs feladatokkal és a takarékszövetkezetek felügyeletével foglalkozott.

1980-1983 között a Monori Járási Hivatal elnökhelyettese, 1983-1989 között a Vám és Pénzügyőrség Fővárosi Igazgatóságának igazgatási csoportvezetője volt. Kiváló pénzügyi dolgozó kitűntetéssel és pénzügyőr századosként ment nyugdíjba 1989-ben.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!




Joomla Extensions powered by Joobi