Debreczy Zoltán (Dr.)

kikicsodaprof2

Jogász

Gazdasági jogász (2220 Vecsés Bajcsy Zsilinszky út 19). Kolozsvárott született 1921. február 21-én és 2007-ben hunyt el Vecsésen.

Észak Erdély visszacsatolása idején kerültek Vecsésre, ahol a község első postájának épületében a vasútállomás mellett laktak. 1943-ban az Erzsébet Tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi diplomát. Nemzetközi szállítmányozási jogra specializálódott. TIR-előadó volt, rendszeresen tartott ismeretterjesztő előadásokat is. Tevékenyen részt vett a cserkész és sportmozgalomban. Alapító tagja, később a diktatúra általi megszüntetéséig parancsnokhelyettese volt az 1936-ban megalakult vecsési 843. számú Sztárai Mihályról elnevezett református cserkészcsapatnak.

1989-ben a változások idején rövid időre az ő irányításával újjáalakult a 843. sz. Sztárai Mihály Vecsési Református Cserkészcsapat. Az Árpád utcai református gyülekezeti ház pincéjében, a kazánházban tartotta a 15 fős közösség a foglalkozásait. 1989 júliusában négy református cserkész tett a gyülekezetben ünnepélyes fogadalmat és két református fiatal a burgenlandi Fraknóban egy nemzetközi cserkésztáborban tölthetett el két hetet az osztrák testvérszervezet ajándékaként. Szeptemberben a második őrsöt is sikerült megalakítania. Hiába volt meg azonban a lendület a gyülekezet vezetésében és az idős cserkészparancsnokban, a több évtizedes kommunista lélekrombolás hatására a cserkészgyermekek szülei féltek a politikai visszarendeződéstől, s így a szervezet nem tudott megerősödni. Pedagógiai végzettségű iskolai vagy óvodai szakembert sem tudtak megnyerni a szervezet vezetésére, így az újjáalakult cserkészcsapat minden igyekezet ellenére tiszavirág-életűnek bizonyult. Hihetetlenül precíz volt, egy élő lexikon, akinek a sok értékes, a tájmúzeum számára bizonnyal hasznos vecsési dokumentum gyűjteménye és nagyon jó memóriája volt.

Felesége földrajz – biológia szakos tanár volt és 1972-ig tanított a felsőtelepi általános iskolában, ahol 1952-1957 között igazgató volt. 

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!




Joomla Extensions powered by Joobi