Davidovics Zsigmond

kikicsodaprof2

Nyomdász

(2220 Vecsés Eötvös u.) A Telepi út 34. sz. alatti nyomdaüzemét a húszas évek elején nyitotta meg. Az 1927-ban újra megjelent Vecsési Hírlapot már ők nyomtatták. Készítettek névkártyákat, plakátokat, a moziműsorokat, sőt könyveket is. A könyvkötészetük a Telepi (Bajcsy Zsilinszky) út 30 szám alatti, a későbbi, háború utáni Bitt féle órásmúhely helyén volt, ahol a legelhasználtabb Bibliát vagy gótbetűs német nyelvű emléket is újjávarázsolták.

1936-ban újságszerkesztéssel és kiadással is próbálkozott. Megjelentette a Fehér János pápai prelátus által a római katolikus sváb híveknek írt német nyelvű imakönyvet, valamint a Vecsési Egyesületi Élet című havi folyóiratot.   Az utóbbi azonban már csak három példányt élt meg. Zsidó származása miatt ugyanis a nyomdáját meg kellett szüntetnie, őt magát családjával együtt Monorra, majd Auschwitzba deportálták. A fasizmus áldozata lett.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi