Cservinka Jenő (Dr.)

kikicsodaprof2

Iskolaigazgató

Polgári és általános iskola igazgató (2220 Vecsés Sándor u. 42)

Újbányán született 1892-ben és Vecsésen hunyt el 1978 decemberében. A budapesti tudományegyetemen szerzett biológia-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát. Első munkahelye az Egyetemi Földrajzi Intézet volt. 1917-ben jelent meg „Magyarország tájegységei” című könyve. Történelem-földrajz szakos tanárnő feleségével, Erdélyi Margittal együtt 1921 szeptemberében telepedett le Vecsésen.

Eötvös Mihály későbbi igazgatóval együtt szervezték meg a községi polgári fiúiskolát, amelynek 1936-tól ő volt az igazgatója. A felesége is ebben az iskolában tanított. Ebben az időszakban nagyon sok funkciót, tagságot látott el az iskola igazgatása mellett. Egyebek mellett járási tanfelügyelő volt, a Kinizsi cserkészcsapat és a Katolikus Kör elnöke, községi képviselő-testületi tag. 1945-ben ő szervezte újjá a szétrombolt polgári iskolát, amelyet 1948-ban a diktatúra megszűntetett és megalakultak a 8 osztályos általános iskolák. A Fő u. 40, 64, 90, 112 sz. alatti iskolák, a falusi óvoda és a központi konyha került az általános iskolák igazgatósága alá, amelyet ő vezetett.

Pedagógus énekkart szervezett, mely Balla Péter és Bogár Ferenc karvezetők irányításával ért el sikereket.. Az úttörő-fúvószenekar létrehozásában Karai Mátyás és Németh László volt a segítségére. 1957-ben 65 éves korában ment nyugdíjba. 1972. november 7-én, a korszak favorizált ünnepén feleségével együtt az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen vehették át aranydiplomájukat. Mindketten a vecsési temetőben nyugszanak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!




Joomla Extensions powered by Joobi