Benke Győzőné (Török Mária)

benkemaria

Logisztikai vezető,
író, költő

1947. március 27-én, Endrődön született. Szülei földművelésből, állattartásból tartották el a családot. Édesapja az Árvízvédelmi Társulatnál volt gátőr. Az általános iskoláit szülőfalujában, a gyors- és gépíró iskolát Békés megyében végezte.

1963-ban, 16 évesen került Vecsésre a nagybátyjához, innen járt Pestre dolgozni. Munka mellett esti iskolában végezte tovább a tanulmányait. Leérettségizett, gazdasági, pénzügyi-számviteli, informatikai tanfolyamokat végzett, amelyek a munkáját segítették. Később a Közgazdasági Egyetem felsőfokú műszaki- és gazdasági ügyintéző kurzusán is eredményes vizsgát tett.

18 évesen kötött házasságot a vecsési Benke Győzővel, akivel azóta is boldogan élnek. Egy fiuk született: Zoltán (1968), aki Vecsésen él a családjával, Fanni lányukkal. 12 évig Kőbányán a Lampart Zománcipari Műveknél, majd újabb 30 évig a Magyar Rádiónál gazdasági területen dolgozott, középvezetőként. Az anyagbeszerzés, gazdálkodás, tárolás, logisztika volt a feladata. 2006-ban ment nyugdíjba. Mindig vonzotta az irodalom, ami a nyugdíjba vonulás után még erősödött. Szívesen ír szépprózát, novellát, verset, elbeszélést, esszét, sőt a regényírással is megpróbálkozott.

Évek óta publikál a Kláris irodalmi folyóiratban, ahol a munkája elismeréseként az írói Nívódíj I. és II. fokozatát kapta. Megjelent két önálló mesekönyve: a Fanni és barátai, valamint az Egérmesék c. kötetek. Rendszeresen ír szülőföldje, Gyomaendrőd Városunk c. havilapjába. A Vecsési Tájékoztatóban jelennek meg versei, írásai városunk eseményeiről, a szép korúakról, akiknek a példáját, derűjét szeretné átadni a mai generációknak. Alapító tagja Vecsésen a G. Ferenczy Hanna Irodalmi Körnek.

Vecsés krónikásaként rendszeresen publikál a vecses.facepress.hu online újságban. Próza és versírói pályázatokon több dicsérő oklevelet és helyezést ért el. Írásai eddig öt Kláris Antológiában, egy Szó-Kincs c. válogatásban, Az én mesém 5 c. kötetben, és legutóbb A meseláda c. vecsési kiadványban jelentek meg. Szeretetből jár rendszeresen a vecsési Gondozási Központba előadást tartani, írásaival felvidítani a munkában megfáradt idős embereket. Hitvallása: tisztesség, emberség, a hagyományok ápolása és őrzése! Számára a szeretet és a család a legfontosabb érték Aktív nyugdíjas életet él, az írás mellett szeret olvasni, fotózni. A képeket a maga és környezete örömére készíti és írásait illusztrálja vele. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi