1912. április 24-én Budapesten született és 1989. január 3-án ott is hunyt el.

Az 1956-os forradalom előtt évtizedekig a MÁV elismert, nagytapasztalatú mozdonyvezetője volt, s közben a vecsési 818. számú Szent Szaniszló cserkészcsapat tisztje. Kitűnő színjátszó és szavaló volt, s különösen a melodrámákat szerette. Sokoldalú, színes, vidám egyéniségként ismerték. Ki nem fogyott a viccekből, adomákból. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követő napokban őt választotta meg a tömeg Vecsésen a Nemzeti Bizottság elnökévé. Ezért 1957-ben Monorra hurcolták, majd – mint oly sok ’56-os magyar vezetőt - 9 hónapra Kistarcsára internálták, és a célállomás az ő esetében is a tököli rabtábor volt. 1958. februárban engedték szabadon, de utána is sokáig rendőri felügyelet (ref) alatt tartották. Az 1956-os forradalom után, amikor a tököli rabtáborból kiszabadult, Vecsésen a Halmi-telepre kötöztek és a Táncsics u. 35. számú házban igen szerény körülmények között élt a családjával.

A tököli rabtábor után ismét munkára jelentkezett a MÁV Budapesti Igazgatóságnál, de a MÁV hajthatatlan volt és 1956-os múltja miatt minden igény érvényesítése nélkül azonnal elbocsájtotta. 1958. március 15-től a Betonútépítő Vállalatnál dolgozott, majd az Anilinfesték Vegyiforgalmi Vállalatnál helyezkedett el. Onnan ment nyugdíjba. Nagyon vidám, vicces ember volt. Nyugdíjasként a gázcsere telepen dolgozott Sárdi Tamással, ahol a sok humortól a gázpalackjukat cserélő vecsésiek örömére szinte egész nap nevettek. Dr. Németh Gábor betege volt és a fájdalmairól is humorral igyekezett elterelni a figyelmet. Hosszas betegség után hunyt el Budapesten, 1989. január 3-án. A vecsési temetőben helyezték örök nyugalomba.